Voks 24
Veszprémben a Fidesz-KDNP jelöltjei pár óra alatt összegyűjtötték az ajánlásokat
Folytatják az aláírásgyűjtést annak ellenére, hogy minden eddiginél gyorsabban sikerült összegyűjteni a szükséges ajánlásokat.
2024.04.22 11:38MTIVeszprémben a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje és képviselőjelöltjei több mint a háromszorosát gyűjtötték össze az induláshoz szükséges ajánlásoknak pár óra alatt - jelentette be a városban tartott hétfői sajtótájékoztatóján Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP)
A városvezető, aki egyben a 2024-es önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje azt hangsúlyozta, hogy folytatják az aláírásgyűjtést annak ellenére, hogy minden eddiginél gyorsabban sikerült összegyűjteni a szükséges ajánlásokat.
Azt mondta, igyekeznek valamennyi háztartásba eljutni és emellett a közterületen is elérhetők a jelöltek a veszprémiek számára.
Háláját fejezte ki a választók eddigi támogatásáért és egyben hangsúlyozta, hogy fontos számukra a minél nagyobb arányú támogatottság.
Porga Gyula 2010-ben a Fidesz-KDNP jelöltjeként nyerte meg a polgármester-választást Veszprémben, 2006 és 2010 között alpolgármesterként dolgozott a városban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06